2012. október 12., péntek

Lángos

Hozzávalók:
1 kg liszt
2 dl tej
6 dl kefir
5 dkg élesztő
2 tojás
1 evőkanál só
1 lapos evőkanál kristálycukor
Feltétnek: tejföl, sajt, fokhagymás olaj – attól függően, ki hogyan szereti.

Elkészítés:
Az élesztőt az előzőleg már cukorral elkevert, langyos tejben felfuttatjuk. Az egyveleget ezután hozzákeverjük a liszthez, s vele együtt a kefirt, a tojásokat, valamint a sót is. Jól összedolgozzuk, s a cél, hogy egy lágy tésztát kapjunk! Ezután a hűtőbe tesszük, s másnapig pihentetjük – lehetőleg lefedve. Következő nap kivesszük a tésztát a hűtőből, az étolajat pedig jó forróra melegítjük elő. A tésztából olajos kanállal kis gombócokat veszünk ki, kézzel jó vékonyra húzzuk szét, majd a forró olajba tesszük. Amikor az egyik oldal szép ropogósra sült, megfordítjuk, s a másik oldalát is ugyanilyen szép aranybarnára sütjük.

Hogyan szereted?
A fentiek után következhet is a feltét készítése. A lángost ehetjük natúr változatban, kenhetünk rá csak tejfölt, csak sajtot, de ehetjük sajtos-tejfölösen is. Ha szeretjük a fokhagymát, a sajtos-tejfölös verziót úgyis elkészíthetjük, hogy a tejfölbe keverünk egy kevés fokhagymakrémet vagy apróra szeletelt fokhagymát. Ha azonban csak fokhagymásan ennénk, a következőképpen készíthetjük el fokhagymás “öntetet”: 2 dl ét- vagy olívaolajhoz adjunk 4-5 gerezd felaprított fokhagymát, keverjük jól el, majd hagyjuk állni, hogy az ízek jól összeérjenek.

Tippek:
• Ha a lángos nem elég vékony, a közepe nem sül át.
• A legjobb, ha 15-20 centiméteresre húzgáljuk szét sütés előtt a kis tésztagombócokat.
• A lángos mozzarellával a tetején is isteni finom!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése